Magyar Csillagászati Egyesület
Főoldal arrow Cikkek arrow Cikkek, ismertetők arrow Kréta szigetén jártunk I.
:: Oldaltérkép :: Kapcsolat :: RSS ::

Kréta szigetén jártunk I.

Szerző: Kernya János Gábor | 2010. September 25., Saturday

2010. április 3-a, napnyugta. Kréta szigetének délkeleti részén, Kalo Nero település közelében három magyar amatőrcsillagász (Kovács Gergő, Sánta Gábor és e sorok írója) észleléshez készülődik. Fáradtak vagyunk, hiszen repülőút, majd egy éjszakán átívelő hajóút, továbbá egy nagyjából 140 km-es autós szakasz van mögöttünk. De a kimerültség nem veszi el kedvünket, izgatottan várjuk a sötétség beálltát, hiszen hamarosan olyan csillagok, csillagképek fognak felragyogni az égen, amelyek Magyarországról nem, vagy csak nehézkesen látszanak.

 

A Hajófarától a Skorpió fullánkjáig

A Nap eltűnik az égről, és negyed óra múlva felragyognak a legfényesebb csillagok. Olvastuk már, hogy a forró égövön rövidebb a szürkület időtartama, de megtapasztalni mégis döbbenetes. Lépést sem tudunk vele tartani: mikor elindulunk, még szinte nappal van, de már a Tejút burjánzik felettünk, mire végzünk műszereink összerakásával. Amikor egy és negyed órával napnyugta után beköszönt az éjszaka, tátva marad a szánk a csodálattól. Az első szenzációt a légkör átlátszósága szolgáltatja; az égbolt gyakorlatilag kristálytiszta, a téli Tejút fényesen, igen kontrasztosan ragyog! Az állatövi fény valami elképesztő; egészen az Ikrek csillagképig követhető, miközben „keresztülgázol” a Vénusz és Merkúr káprázatos párosán valamint a Fiastyúkon. Óriási öröm ez számunkra, hiszen Magyarországon októbertől kezdődően egészen a krétai utunkig alig akadt értékelhető, észlelésre alkalmas tiszta csillagfényes éjjel.

12 fokkal vagyunk délebbre hazánktól (az északi szélesség 35. fokán táborozunk, horizontunk -55 foknál húzódik), és ez már elegendő ahhoz, hogy az égi egyenlítő alatt látható, épp aktuális csillagképek szokatlanul magasan ragyogjanak. Expedíciónk két szakaszra tagolódott, ugyanis az első napokban éjfél körül felkelt az utolsó negyed körüli Hold. Épp ezért este a téli és tavaszi csillagképek mélyég-objektumait rajzoltuk, majd ahogy mind később kelt égi kísérőnk, merészkedtünk egyre keletebbre. Az utolsó három éjszakán már nem is mentünk ki este, hanem inkább aludtunk, és csak éjféltájban pattantunk autóba. A krétai éjszaka szokatlanul hosszú volt, utolsó rajzainkat helyi idő szerint 5 órakor kezdtük el a kezdődő szürkületben.

 

A Nagy Kutya csillagkép

Krétai égi túránk ismertetését kezdjük a Nagy Kutya csillagképpel! Most közel kétszer annyi csillagot pillantunk meg benne szabad szemmel, mint Magyarországról. A szikrázó Szíriusz nagyjából olyan magasan delel, mint hazánkból az Orion öve, és már tizenöt perccel napnyugta után kitűnően látszik szabad szemmel, s egyáltalán nem „sántít”. Az M 41 csillaghalmazt Közép-Európából soha nem láttuk ennyire „ordítóan” fényesnek, szinte el sem hisszük a látványt! A csillagkép déli részén található fényesebb Collinder halmazok mind szabadszemesek, sőt, a Cr 140 elnyúlt, kampó alakja is kitűnően látszik.

 

A Colinder 140 Kovács Gergő rajzán

Már bőven benne jártunk az éjszakában, amikor is Sánta Gábor egy legalább 10 fok hosszú és 5 fok széles, gyanús ködösségre hívta fel a figyelmünket. A jelenség a Szíriusz alatt mutatkozott, és a Tejútból látszott kiindulni. Nyugat felé, a Nyúl csillagkép irányába mutatott, és elhaladt az M 41 nyílthalmaznál. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rádöbbenjünk, valószínűleg a Tejútrendszerünknek nekiütköző és megsemmisülő Canis Maior törpegalaxist látjuk szabad szemmel!

A Hajófara csillagkép is szokatlanul magasra tör, sőt, végre teljes egészében szemlélhetjük! Igen, itt már az volt az érzésünk, hogy egy klasszikus déli csillagképet látunk. A konstelláció két legfényesebb tagja, a ζ (Naos) és π Puppis kényelmes magasságban és igen fényesen ragyog. Ez a két csillag tőlünk is látható a déli horizont közelében, persze hazánkból nézve halványabb fénnyel hunyorognak. Az M 93 nyílthalmaz távcső nélkül történő megpillantása Krétáról rutinműveletnek számított.

A Hajófarában húzódó Tejútmező megérdemelne egy külön fejezetet, ugyanis galaxisunk ezüstös fényfolyama ezen a területen kezdett igencsak „eldurvulni”, a fényes csillagfelhők és látványos nyílthalmazok száma megnőtt. Az M93 környékén vált burjánzóvá és kb. a nyári Tejúttal egyforma fényessé. Különösen döbbenetes volt a ζ Pup és β Pyx között elhelyezkedő fényes tejútfelhő, amely magában foglal több 5 és 6 magnitúdós csillagot, továbbá tartalmazza az NGC 2546, 2568, 2579 és a vdB-Ha 23 jelzésű nyílthalmazokat. Ez a szabad szemmel látványos terület a Nyilas csillagképben fekvő M 24 jelű csillagfelhő téli testvérének felel meg, és -35 fokos deklinációjának köszönhetően távcső nélkül elvileg Magyarországról is látható. Elvileg…

 

NGC 2546 és vdB-Ha 23 (NY, Puppis, Kovács Gergő)

Ruprecht 56 (NY, Pup, Kernya Gábor)

A Hajófara déli részében felkereshető fényes csillagrajok közül kettőt emelnék ki név szerint.

Egyikük a 2,8 magnitúdó összfényességű NGC 2451, amely valójában egy fényes aszterizmus, valamint a PMG 1 és 2 jelzésű mozgóhalmazok látszólagos együttese. A csillagcsoportban világítótorony módjára tündököl, a narancsos színű, 3,6 magnitúdós c Puppis. Ez a csillagraj a krétai tartózkodásunk során látványos metamorfózison ment keresztül. A hazánkból távcsövön keresztül szemlélve csak néhány bágyadt csillagot tartalmazó csoport a mediterrán égen valósággal ontotta a csillagokat! Rajzolásához pár napig gyűjtenem kellett a bátorságot és az erőt.

Az NGC 2477 Tejútrendszerünk egyik legsűrűbb nyílthalmaza. A gömbhalmazokhoz hasonló megjelenésű, rengeteg csillagot tartalmazó objektum már szabad szemmel is érzékelhető egy 5m-s csillag peremén, mint kerek ködösség. Az általunk használt 10 és 13 centis műszerekkel egy telihold méretű fényes ködösséget láthattunk, melynek felületén csillagok tucatjai sziporkáztak. Nem is mertem lerajzolni, Gábor és Gergő viszont nagyszerű észleléseket készített róla.

 

Az NGC 2451 és 2477 nyílthalmazok Kovács Gergő rajzán

 

Az NGC 2477, ahogy Sánta Gábor látta

A Hajófara után térjünk rá a Vitorla csillagképre, melynek csak az északi, jellegtelen darabkáját érhetjük el Közép-Európából. A λ Velorumot (Alsuhail) egy alkalommal már láttam Dél-Magyarországról, de annyira alacsonyan delelt, hogy észrevételéhez 8 centis refraktor kellett. Most megdöbbenten szembesültem azzal, hogy a Kréta egén jó 13-14 fok magasan delelő 2,2m-s Alsuhail valójában a téli-tavaszi Tejút egyik legfényesebb csillaga!

A Vitorla csillagkép gazdag nyílthalmazokban és gázködökben, ezek elsősorban a konstelláció nyugati és déli régiójában koncentrálódnak (utóbbi terület Krétáról nem, vagy csak nagyon nehezen látható). A nyílthalmazok közül az IC 2391 és IC 2395 jelű csoportokat feltétlenül meg kell említeni. Előbbi egy laza szerkezetű, fényes, bőven szabad szemes csillagraj, amelyet alacsony horizont feletti magasságából adódóan (deklinációja -53 fok) csak távcsővel volt alkalmunk megtekinteni. Expedíciónk során ez volt az egyik legdélebbi leészlelt célpontunk. A szintén fényes IC 2395 halmaz -48 fokos deklinációjának köszönhetően teljesen elkényeztetett bennünket.

 

IC 2395 NY Vel (Kernya Gábor)

Szólnunk kell az 1,8 magnitúdós γ Velorum többes rendszeréről is. Ennek fő komponense a Hajófara-Vitorla területén húzódó tejútmező legfényesebb csillaga, mely minden este „világítótoronyként” segítette az égbolton történő tájékozódást.

10 centis RR refraktoromon keresztül a γ Velorum könnyen szétválasztható A és B csillaga varázslatos látványt nyújtott, egy további, halványabb komponensnek köszönhetően a három csillag egy aprócska háromszöget formázott.

Szintén a Vitorla csillagképben észleltük még többek között a fényes, fél fok átmérőjű Trumpler 10 nyílthalmazt, melynek fő csillagai egy torz M vagy W betűt rajzolnak az égre, ezáltal a látvány az Egyszarvú csillagkép alakjára emlékeztetett.

A konstelláció gázfelhői közül egy több fok kiterjedésű, szálas szerkezetű szupernóva-maradvány (Vela SNR) kívánkozik az első helyre. Ez az objektum egyéb ködösségek (jellemzően emissziós ködök) szomszédságában látható, és megfigyelése nem egyszerű. Végül Sánta Gábor készített róla észlelést, abban viszont mindannyian egyetértettünk, hogy a Fátyol-köd bizony jobban látható, magasabb felületi fényességű, igaz a Hattyú eme csodája sokkal magasabban is látszik az égen.

 

A Vela szupernóva-maradvány Sánta Gábor rajzán

A Vitorla csillagkép az alig ismert, kis méretű és halvány nyílthalmazok szerelmesei számára is kincsesbánya, így aztán észlelőfüzetembe sorra bekerültek pl. a Waterloo 6, Markarian 18, Moitinho 1 és Muzzio 1 - amely utóbbit Sánta Gábor csak „müezzin” néven volt hajlandó emlegetni - jelzésű pici csillagrajok rajzai (volt amelyikből mindössze csak két halvány csillag látszott).

A Vitorla keleti részében lecsökkent a rajzolható nyílthalmazok száma, viszont itt észleltük az NGC 3201 gömbhalmazt és az NGC 3132 jelű planetáris ködöt. A 6,7m-s halmaz a keresőben fényes ködlabda, a főműszerekben nagyméretű, nyúlványokkal rendelkező határozott folt, mely bontásnak jelét alig mutatja. Bár láttunk már nála fényesebb GH-kat, különleges élményt jelentett, hiszen nem kerek, inkább ovális volt, és semmiféle centrumot nem mutatott.

A Légszivattyú csillagkép határához közel fekvő NGC 3132 teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A tőlünk épp hogy látható 8m-s ködöcske Krétán 15 fok magasan delelt. Nagyon jól bírta a nagyítást, kiterjedését kb. 1 ívpercesre becsültem, és a belsejénél világító 10 magnitúdós előtércsillag körül egy aprócska sötét lyukat véltem felfedezni. Sánta Gábor az általa használt 130/650-es Newton-távcső segítségével ívdarabokat, nyúlványokat látott a köd felületén.

A Légszivattyú csillagkép Magyarországról szemlélve egy halvány, megfoghatatlan, kivehetetlen alakzat. Ez gyakorlatilag Krétáról sincs másképp, a különbség „mindössze” annyi, hogy onnét nézve a konstelláció annyira sok halvány csillagot tartalmaz, hogy szinte „belefájdul az ember szeme”. A jellegtelen csillagkép tartalmaz egy kimondottan látványos mély-ég objektumot is az NGC 2997 személyében. Ez az égbolt egyik legszebb, lapjával felénk forduló spirális galaxisa. A hazánkból is elérhető, de nem épp könnyű galaxis látványa a krétai égen gyökeresen megváltozik. Nagyon szépen látszik az ovális ködösség, bár felületi fényessége azért lehetne valamivel nagyobb is. Mindenesetre Sánta Gábor, 13 cm-es RFT-jén keresztül látta a galaxis halványka karjait is!

 

Sánta Gábor rajzán szépen láthatók az NGC 2997 GX Ant fő spirálkarjai. 130/650 T, 72x, 50’

A krétai égen a csillagépek lenyűgöző bemutatót tartottak nekünk. Számomra az egyik legemlékezetesebb jelenség a Nagy Kutya lenyugvása volt. Tavaszi estéken, Közép-Európából nézve ez a konstelláció erősen megdőlve látszik letűnni az égről. Krétáról ez még szembetűnőbb volt; az égi kutya most gyakorlatilag mellső lábára visszaereszkedve „lépett le” az égbolt porondjáról. A másik megdöbbentő élményt a piciny Tájoló csillagkép szolgáltatta. Ennek három legfényesebb, kb. 4 magnitúdós csillaga Közép-Európából csak nehezen vehető észre. Kréta szigetéről viszont ez a három csillag szokatlanul könnyen látszott, szinte vonzották az ember tekintetét! A Holló csillagkép igen magasan szállt az égen, az ebből eredő csodálkozásunknak majdnem mindegyik krétai estén teret engedtünk. Éjfél körül a Skorpió is furcsa helyzetben mászott föl az égboltra. A csillagok tánca északi irányban is roppant látványos volt, például a Cassiopeia alsó delelésekor beleütközött az északi horizont hegyeibe, így sosem látszott egyben, valamelyik csillaga mindig épp „okkultációban” volt. A 12 fok különbség első pillantásra nem sok, de mi az ég alatt nagyon is jól érzékeltük ezt.

Az elkövetkező éjjeleken már a tavaszi-nyári égbolt csodáit vettük szemügyre, ennek megfelelően az Északi Vízikígyó középső és keleti felében is „bogarásztunk” a távcsövek segítségével. Az égbolt ezen vidéke Közép-Európából is tanulmányozható, a Földközi-tenger medencéjéből azonban vitathatatlanul jobban mutat. A tiszta égnek és jobb horizont feletti magasságnak köszönhetően az elnyúlt, alacsony felületi fényességű NGC 3109 jelű szomszédos galaxisban (mely a Lokális Halmaz félreeső tagja) két fényesebb foltot sikerült észrevenni a 10 centis refraktor használatával. Magyarországról ezeket a részleteket valószínűleg nem lehetett volna megpillantani a szóban forgó kis műszerrel.

 

A Lokális Rendszer félreeső tagja az NGC 3109 GX Hya. A szerző rajza 105/600-as refraktorral, 48x-os nagyítással készült. A LM mérete 63 ívperc

Éjfél után ráirányítottuk távcsövünket a híres M 83 galaxisra, amelytől bizony igen-igen sokat vártunk. És nem is kellett csalódnunk, mert a 10 és 13 centis műszerekben szépen kezdett kirajzolódni a spirális szerkezet! Az apró, fényes magot átszelő küllő, valamint annak végeiből induló karok kezdeményei azonnal észrevehetővé váltak. Számomra azonban a legnagyobb élményt a galaxis külső, hosszabb és halványabb déli spirálkarjának lerajzolása jelentette. Már-már álomszerűnek tűntek ezek a részletek egy 10 centis refraktoron keresztül!

 

M 83 GX Hya, Kernya Gábor

A Centaurus-galaxiscsopot (melyhez az M 83 és még sok más csillagsziget tartozik) uralkodó objektuma a híres Centaurus A rádiógalaxis (NGC 5128), melynek látványát fényképekről minden amatőrcsillagász ismeri. A krétai expedíciónk során a hazánkból még nem észlelhető bő 7 magnitúdós objektummal történő találkozást vártam a legjobban, de ez a pillanat nem úgy zajlott, ahogy szerettem volna.

Mohóságomból adódóan már rögtön az első mediterrán éjszakánkon ráirányítottam a kukkert az óriási csillagvárosra. Egy, a vártnál jóval kisebb kiterjedésű és halványabb foltot láttam a megadott helyen, amelyben nyoma sem volt az annyira jellegzetes, a galaxist kettévágó sötét hasadéknak. Megfeledkeztem ugyanis arról, hogy az objektum még csak nemrég kelt fel, és különben is, az NGC 5128 mindössze bő 10 fok magasan delel a krétai égbolton. Az elkövetkezendő esték során azonban sikerült összebarátkoznom ezzel a különleges, páratlan megjelenésű csillagvárossal. Delelésekor nagyon szépen látszott a hatalmas, vese alakú halója, ennek belsejében ott világított a fényes centrális rész, a porsáv által kettéosztva.

 

NGC 5128 GX Cen (Cen A), Sánta Gábor

A csoport általunk lerajzolt legdélebbi tagja, a hatalmas, szivar alakú NGC 4945 nem volt könnyű célpont, mivel csak 5-6 fok magasan látszott. A halmaz északabbi fényes galaxisai közül még az NGC 5102 és 5253 jelű csillagvárosok rajzai kerültek az észlelőfüzetekbe. Előbbi az iota Centauri szomszédságában látható 10 magnitúdós, különösebb részleteket nem mutató S0 típusú csillagváros. A fényes szupernóvák „durrogtatásáról” híres-hírhedt NGC 5253 már izgalmasabb látvány, mivel 10 centis távcső segítségével kettős szerkezetű magvidék vehető észre benne.

 

NGC 4945 GX Cen, Sánta Gábor

NGC 5121 GX és Longmore 8 PL Cen, Sánta Gábor

A Kentaur csillagkép ismertségének csak részben oka a most tárgyalt galaxiscsoport, a konstelláció közepén ugyanis ott trónol a behemót omega Centauri (NGC 5139) gömbhalmaz, amely az egész Lokális Halmaz második legnagyobb gömbhalmaza (csak az Androméda-ködhöz tartozó G 1 előzi meg). Az NGC 5139 gömbhalmazt 7 fok magasan láttuk delelni, és ez már elég volt ahhoz, hogy bőven szabad szemes legyen, sőt, a sárgás színű, kb. 3,5 magnitúdós „csillag” már távcső nélkül is kissé ovális formát mutatott. 9x50-es keresőtávcsövön keresztül a csillagraj ködössége már akkorának mutatkozott, mint 8-10 centis teleszkópban az M 13!

Az omega Centauri az általunk használt 10 és 13 centis távcsövekben valami hihetetlen méretű sárgás, ovális fényfoltnak mutatkozott (így utólag visszagondolva biztosan nagyobb terjedelmű volt a teliholdnál), felületén töménytelen mennyiségű halvány csillag pislákolt, az elmaradhatatlan „póklábak” kíséretében. A gömbhalmazokra gyakran jellemző tömör, fényes centrum azonban hiányzott, sőt, Sánta Gábor, 13 cm-es műszerével, a halmaz közepe táján két kicsiny sötétebb foltot látott, melyek a csillagok véletlenszerű sűrűsödései és ritkulásai révén jöttek létre.

 

NGC 5139 GH Cen (ω Cen), Sánta Gábor

Amatőrcsillagász körökben az M 13-at olykor „az északi ég omega Centaurija” jelzővel tisztelik meg. Nos, kíváncsiak voltunk, hogy van-e jogosultsága ennek a megnevezésnek. Ezért aztán az omega Centauri megtekintését követően sorra vettünk néhány egyéb fényes gömbhalmazt a távcsöveinkkel. Az eredmény az lett, hogy a Herkules-halmazt a krétai égen az M 4 és az M 5 is maga mögé utasította. A 10x50-es binokulárt használó Gábor szerint még az éjszaka második felében látszódó M 22 is „elfenekelte” az M 13-at, az M 3 pedig hajszálpontosan olyan fényes és látványos volt. Igaz, az M 13 összehasonlítására használt említett tesztobjektumok közül csak az M 5 és M 3 található az égi egyenlítőtől északra. Összegezve azt mondhatjuk tehát, hogy látvány tekintetében az M 13 bizony-bizony leszorul a gömbhalmazok dobogójáról. Ami pedig az omega Centaurit illeti: egyedülálló, nincs párja az égen! Talán még a Kis Magellán-Felhő közelében felkereshető NGC 104 tudná megszorongatni, de az is csak szorongatás lenne…

Mielőtt rátérnénk a Krétáról megfigyelt hajnali objektumok részletezésére, essék néhány mondat a Holló csillagképben felkereshető NGC 4038/4039 galaxispárról. Az „Antenna-galaxis” néven is ismert ütköző rendszer deklinációja -19 fok, ennek köszönhetően hazánkból is könnyen elérhető. Mivel a Holló csillagkép Kréta szigetéről magasabban és jobb égen látszott, nem hagyhattuk ki a programból. A 10 centis refraktorban azonnal látszott egy aprócska, telt, V betűre hasonlító ködösség; észre lehetett venni, hogy a két galaxis valóban ütközik. Némi szemszoktatás után a V alakzat picivel halványabb egyik szára (NGC 4039) inkább már egy vízcsepp formájára kezdett hasonlítani, ami az utólagos fotografikus ellenőrzés alapján reálisnak mondható. Gábor 13 centis tükrös távcsövében a páros jellegzetességei erősebben kirajzolódtak.

Ahogy közeledtünk utazásunk feléhez, egyre gyakrabban fordultak távcsöveink kelet-délkeleti irányba, hogy a kelő nyári Tejútban és az ott található csillagképekben észleljünk döntően nyílt- és gömbhalmazokat.

A nyári Tejúttal való krétai találkozásom felejthetetlen. Történt, hogy az egyik éjszaka során - az egyébként kiváló átlátszóság mellett - nagyjából éjfélig kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródtak át az égen, ennek ellenére azonban tudtunk észlelni. Éjfél után, a távcső mellől felpillantva azt vettem észre, hogy a keleti horizont hegyei fölött a felhők csak nem akarnak elkotródni. Erre aztán Gábor és Gergő felvilágosított, hogy amit én egy futó pillanatra felhőzetnek véltem, az nem más, mint a felkelő Tejút fénylő, fodros szalagja! Rögtön otthagytam a távcsövet, hogy jobban elmélyedhessek a szabadszemes látványban. A nyári Tejút valami hihetetlen kontraszttal, és felületi fényességgel kápráztatott el minket. A Skorpió ollói új oldalukról mutatkoztak be, a krétai égen ugyanis ez az alakzat a Tejút egy halványabb, de egyértelműen látható felhőjébe ágyazódott, ráadásul a tejútfolt „pofátlan” módon mélyen átnyúlt a szomszédos Mérleg csillagképbe is! Ez a felhő a 10x50-es binokuláron keresztül megszámlálhatatlan 7m-s vagy halványabb csillagra bomlott fel, lenyűgöző látványt nyújtva. A Farkas konstellációja hemzseg a 2-3 magnitúdós csillagoktól, a Kentaur csillagkép Krétáról látott délebbi része jól láthatóan ködös, amit a félig a horizont alatt futó Tejút okoz… A másik döbbenetet a Kígyótartó csillagkép déli tartományában található, több fok kiterjedésű „Pipa-köd” nevű sötét porfelhő okozta. Ezt pofonegyszerű volt észrevenni (holdas égen is szabadszemes volt), a pipa alakzat vékony szára ijesztő feketeséggel húzódott az Antares irányába.

 

Ladányi Tamás rodoszi asztro-tájképe a Tejút centrumáról

Az M 24 és a Nagy Sagittarius csillagfelhő látványáról annyit, hogy egyik alkalommal, a hajnali holdkeltét követően nehézkessé vált a távcsöves észlelés. Az éjszakai táj egyre jobban kivilágosodott, és a szabad szemmel látható csillagok száma is megcsappant. Ez azonban nem zavarta az említett csillagfelhőket; továbbra is fényesen ragyogtak az égbolton… Ugyanez mondható el a Skorpió farkánál fekvő, nagyjából 3 magnitúdó összfényességű M 7 nyílthalmazról; meg sem kottyant neki a holdfény!

 

M 7 NY Sco, Kovács Gergő

Csillagászati expedíciónk során az egyik fő attrakciónak a Skorpió csillagkép számított. Testét kirajzoló csillagok közül a délieket – ζ, η, θ Scorpii – az itthoni észlelők kizárólag az ország déli részéről vehetik észre, ehhez tiszta légkör és egy kis binokulár szükséges. Kréta egén ez a három csillag 12-14 fok magasan delel, így kényelmesen tanulmányozhatjuk az egész konstellációt. Már a Pireusz és Heraklion között zajló hajóutunk során, hajnalban, röviddel krétai kikötésünk előtt, a fedélzetről rácsodálkozhattunk erre a fantasztikus csillagképre. Sötét krétai észlelőhelyünkről, a Líbiai-tenger felett könnyedén látszott még a Skorpiótól délre fekvő Oltár csillagkép főcsillaga is.

A csillagképben fellelhető gömbhalmazok közül az első helyre az M 4 kívánkozik, mely az Oltárban fekvő NGC 6397-tel együtt a hozzánk legközelebbi gömbhalmaz. Az Antares szomszédságában látszó 5,5m összfényességű csillagraj a mediterrán égen szabad szemmel is könnyű látvány. 10 centis távcsövön keresztül az élmény szavakkal csak nehezen fejezhető ki; az M 4 magig felbomlik, a látvány a kis távcsőben teljesen olyan, mint Magyarországról egy 20 centis műszerrel! Minden bizonnyal ez a legkönnyebben feloldható gömbhalmaz, az M 12-nél és M 22-nél is jobban bonthatónak éreztem.

A konstellációban felkereshető, általunk észlelt gömbhalmazok sorából a hazánkból még egyáltalán nem, vagy nehezen elérhető NGC 6139, 6496 és 6388 jelű objektumokat kell kiemelni. Utóbbi a Skorpió egyik feltűnő ékköve, mellesleg Tejútrendszerünk egyik legnagyobb abszolút fényességű gömbhalmaza. A távcsőben pár ívperces, igen koncentrált, felbontatlan folt képében mutatkozik, melynek összfényessége 7m körül jár. Az NGC 6256 és ESO 452-11 személyében két halvány, nehezen észlelhető gömbhalmazt is lerajzolhattunk.

A Skorpió déli területén található számos nyílthalmaz között három káprázatos példány is akad, ezek Magyarországról nézve csak 2-5 fok magasan delelnek a déli látóhatár fölött, ebből adódóan fényük sajnos elnyelődik a horizonthoz közeli párarétegben.

Az NGC 6124 jelzésű nyílthalmaz összfényessége 5,8 magnitúdó, ez azt jelenti, hogy délebbi országokból távcső használata nélkül is észrevehető. A fél fok kiterjedésű csoport legalább száz csillagot foglal magába, közülük a legfényesebbek 9 magnitúdósak. Távcsöveinken keresztül igazán pazar látványt nyújtott, ám rajzolása nem volt egyszerű feladat.

Keletebbre, a ζ Sco csillagpár szomszédságában található egy olyan nyílthalmaz, amelynek látványát nehéz szavakba foglalni. Valójában nem is egyetlen halmazról, hanem egy bő két fok hosszúságú káprázatos halmazkomplexumról beszélhetünk! Az alakzat déli régiójában lévő NGC 6231 nyílthalmaz 2,6m-s összfényességének köszönhetően az égbolt egyik legfeltűnőbb csillagraja. Puszta szemmel egy kicsiny, fényes planetáris ködre emlékeztetett. A halmazban közel 100 tag foglal helyet, közülük a fényesebbek 5,5-7m-s, O-B színképtípusú fiatal, szuperóriás csillagok. Ennek a csillagrajnak a középponti, legsűrűbb része 15’ kiterjedésű, s ez a terület úgy tündököl a látómezőben, mint egy maréknyi izzó fémcsepp. A halmaz középső tartományában legalább 20-30 csillag zsúfolódik össze, ezek ködös háttéren (a halvány 13-14 magnitúdós csillagok egybemosódó derengése) sziporkáznak.

 

Az NGC 6231 NY Sco otthonról...

 

 

...és Krétáról, Kernya Gábor és Sánta Gábor rajzain

Az NGC 6231-től közvetlenül északra látható a Collinder 316 és Trumpler 24 elnevezésű, lazább szerkezetű halmazok összefüggő csillagfelhője, amely az IC 4628 jelű emissziós ködbe ágyazódik. Az észak-amerikai amatőrcsillagászok ezt az égterületet gyakorta „a hamis üstökös” jelzővel illetik. Az elnevezés valóban ráillik erre a vidékre; szabad szemmel nézve a tömörebb, fényes NGC 6231 alkotja az „üstökös” fejét, míg a kiterjedtebb Collinder 316-Trumpler 24 a csóváját. A krétai hajnalok során lenyűgözve figyelhettük, ahogy a Skorpió déli részén, a Tejút háttere előtt ott ragyogott ez a szabad szemes „üstökös”. Binokulárral, valamint a magunkkal vitt 5 és 6 centis RFT lencsés távcsöveinkkel ez a 3 fokos égterület egy látómezőben volt vizsgálható, életre szóló élményt nyújtva számunkra.

A Skorpió déli részének harmadik látványos nyílthalmaza az 5,4m-s, 8’-es (s így bőven szabad szemes) NGC 6281, amely 70 csillagot foglal magába, melyek közül a legfényesebbek 8-9 magnitúdósak. Csillagainak többsége egy kis torz négyszöget rajzol az égboltra, a négyszög belsejében alig akadnak komponensek. A csoport hátterét a felbontatlan, halvány halmaztagok jelenlétéből adódó ezüstös derengés szolgáltatja. Megjelenését tekintve az NGC 6281 különleges színfolt a nyílthalmazok világában, krétai észleléseink során ez lett az egyik kedvenc objektumom.

 

NGC 6281 NY Sco, Kernya Gábor

NGC 6242 NY Sco, Sánta Gábor

A fentebb bemutatott égi csemegék lerajzolásával szinte el is érkeztünk utazásunk végéhez, ezek után a jelentősebb, közösen észlelt objektumok közül csak a Déli Korona csillagképben található NGC 6541 gömbhalmaz maradt hátra. A majdnem szabad szemmel is megpillantható kb. 6,2m-s gömbhalmaznak csak a belsejét láthattuk a hajnali Hold fényében, ennek ellenére nagyon szép látványt nyújtott.

Az általam papírra vetett utolsó célpont a Nyilasban fekvő NGC 6723 gömbhalmaz, amelyet már a pirkadati égen észleltem. Hatalmas korongján a 10 centis távcső használata mellett nem látszott bontás. A halmaz egyenletesen fényesedett a centruma felé, a feltűnő magvidék hiányzott.

A 2010. április 2-11. között zajló krétai mély-eges utunk során minden éjszakánk derült volt. Összesen mintegy 150 megfigyelést készítettünk, betervezett objektumaink 95%-át tanulmányozhattuk, még olyanokat is, melyek megpillantásában először nemigen bíztunk (IC 2391, NGC 5286). Ugyanakkor a hajnali égen a Hold, és az utolsó napok párásabb időjárása miatt néhány fontos célpont kimaradt.

 

A tenger felett lebegő Hold és a Skorpió csillagkép, a Tejút legfényesebb foltjaival

 

Éjszakai tájkép felhővel

Sánta Gábor egymaga 82 rajzot (!) produkált, és erejéből még az akkortájt a Szűz csillagképben járó 81P/Wild 2 üstökös észlelésére is futotta.

Kovács Gergő közel 20 objektumot rögzített az észlelőlapokon. Munkájának értékét növeli, hogy kivétel nélkül több fokos látómezőket (szétszórt, a Tejút sávjában látszó nyílthalmazokat és aszterizmusokat) rajzolt binokulárral vagy a 60/240-es kisrefraktor segítségével. Keze alatt nehéz, időigényes észlelések születtek.

Jómagam 47 rajz készítéséig jutottam el, ami szintén nem rossz eredmény; általában itthonról egy esztendő alatt produkálok ennyi rajzos megfigyelést.

 

Csapatunk az észlelőhelyen, bevetésre készen

Végezetül essék röviden szó néhány olyan, terveinkben szereplő célpontról, amit nem tudtunk megfigyelni. Az egymástól bő 1 fokra fekvő NGC 5927 és 5946 jelű gömbhalmazok (előbbi a Farkas, utóbbi már a Szögmérő csillagképben helyezkedik el) párosa nem akadt távcsővégre. Három hajnalon próbálkoztam velük, de a déli horizonthoz közeli pár fokos páraréteggel nem sikerült megbirkózni. Ugyanakkor a Lupusban látható NGC 5822 jelű, bő 6 magnitúdós nyílthalmaz megpillantására csak elméleti esély volt, lévén deklinációja -54 fok.

Ugyancsak ennek a párarétegnek köszönhetően csúsztunk le az Oltár csillagképben található NGC 6397 és 6352 gömbhalmazok, valamint a látványos IC 4651 nyílthalmaz észleléséről. Az NGC 6397 megpillantására mindenféleképp csak elméleti esély kínálkozott, hiszen ennek a csillagrajnak a deklinációja is közel -54 fok.

Az Oltár és Skorpió határánál megbúvó Westerlund 1 különlegessége, hogy Tejútrendszerünk, de talán az egész Lokális Halmaz legfényesebb nyílthalmaza. Ha irányában nem lennének zavaró porfelhők, akkor nmintegy 0 magnitúdós fénnyel ragyogna az égbolton! Az említett porfelhők miatt sajnos az optikai tartományban alig-alig látható (talán 11-12m-s lehet), vizsgálata az infravörös tartományban lehetséges. Annak ellenére felvettük észlelési listánkba, hogy éreztük, ezt bizony nem fogjuk észrevenni.

A Szögmérő jellegtelen csillagképe volt az egyetlen olyan, terveinkben szereplő konstelláció, amelyben nem sikerült mély-ég objektumokat észlelnünk. Az alakzat leglátványosabb gyöngyszemei az NGC 6067 és 6087 nyílthalmazok, ezek sikeres megfigyeléséhez minimum Egyiptomig kellett volna utaznunk. A listánkba felvett halmazok közül az NGC 6134-et és 6167-et (mindkettő 6 fok magasan delelt) elnyelte az utolsó éjszaka a tenger felett lebegő párafelhő.

A hazaérkezésünkkor tapasztalható lehangoló, csapadékos itthoni időjárás némileg kedvünket szegte, de legalább vigasztalódhattunk azzal a tudattal, hogy ha a szabadidőnk és egészségünk megengedi, akkor októberben a montenegrói tengerpartról folytatjuk mély-eges kalandozásainkat, melynek során elsősorban a Szobrász és Kemence csillagképek látványos galaxisait kívánjuk majd szemügyre venni. Mert a déli égen észlelni jó!


Kernya János Gábor

 

 

Képmelléklet

 

Apartmanházunk a Creta Sun Apartmans-nál, Makrigialosban. A pálmafa mögött lévő fölszinti stúdió volt a miénk

 

A Líbiai-tenger Gudurasnál. Kovács Gergő vidáman sétál a napsütésben

 

 

 Afrikai hangulat: datolyapálmák a ierapetrai erőd előtt

 

 

Filip Feys és felesége, Chantal épp a Meteorral ismerkedik


 

Meteorral a világ körül: Filip Feys magán-csillagvizsgálójában Aghios Stephanosban

 

 

 Csapatunk az 50 cm-es Newton árnyékában

 

 

 A tükörben is Meteorral

 

 

Filip Feys okulárkoffere csupa Nagler-okulárral van tele

 

 

Észlelőhelyünk a Google Maps-en

 

 

Észlelőhelyünkön nappal, háttérben a jellegzetes krétai táj

 

 

A Vénusz és a Merkúr bolygó a Makrigialos-öböl felett


 

Holdkelte, alatta a Jupiterrel, Pireusz kikötőjéből

 

 

Egy csipetnyi vadnyugat

 

 

Egy fárasztó utazás vége: a pireuszi vasútállomáson

 

1%-ot az MCSE-nek!
Ajánlat
 
©1995-2007 MCSE Mélyég-észlelő Szakcsoport | Adatvédelem | Impresszum, felhasználási feltételek