Magyar Csillagászati Egyesület
Főoldal arrow Cikkek arrow Cikkek, ismertetők arrow A mélyég-objektumok típusai
:: Oldaltérkép :: Kapcsolat :: RSS ::

A mélyég-objektumok típusai

Szerző: Sánta Gábor | 2009. January 15., Thursday

Ebben a cikkben összefoglaljuk azon égitestek körét, melyek a mélyég megfigyeések tárgyát képezhetik: az asszociációktól egészen a kvazárokig.

Tágabb értelemben mély-ég objektumnak számít minden olyan égitest, amely a Naprendszer határain kívül található. Ezek jó része csillag, mely az asztrofizikusok birodalmába tartozik. A kettős csillagok megfigyelése régi és kedvelt amatőr terület. Tejútrendszerünk nagyobb struktúrái megfigyelése azonban már igazi mély-eges vadászterület: kezdve a kisméretű, kevés tagot tartalmazó csillaghalmazoktól vagy asszociációktól. A nagyobb halmazok már nem is rögtön bonthatóak csillagokra, mert sok száz vagy ezer tagjuk fénye összemosódik. A tejútfelhők, spirálkarok, sötét és világító ködök a legkiterjedtebb struktúrák, amiket saját galaxisunkban láthatunk. Szabad szemmel is kiválóan tanulmányozhatjuk a Nagy Magellán Felhőt (180 ezer fényév távol lévő kísérő galaxisunk), diffúz ködeit – amennyiben a déli féltekén lakunk. Hazánkból szabad szemmel látható legtávolabbi égitest az Androméda-galaxis, mely 2-2,5 millió fényév távolságban van.

Nyílthalmazok, OB asszociációk, mozgási halmazok: A többes csillagok és a nyílthalmazok közti határ eléggé elmosódott. Általában 7 csillagnál többet tartalmazó rendszereket már halmazoknak tekinthetjük. A nyílthalmazok néhány tucattól több ezerig terjedő számú tagot tartalmaznak, a sűrű nyílthalmazok és a laza gömbhalmazok közt szinte folyamatos az átmenet. A tagok egyszerre alakultak ki egy gázfelhőből, majd együtt maradtak a térben. Összetartó erejük a gravitáció, de az nem elegendő arra, hogy sokáig egyben tartsa a csoportot. Emiatt a nyílthalmazok fiatal objektumok, még a legidősebbek is csak 1 milliárd évesek. A galaxisok spirálkarjaiban koncentrálódnak, ahol nagy tömegű gázfelhők is találhatók, melyek erős perturbáló hatást fejtenek ki rájuk, és hamar szétszakadnak. Néhány halmaz ma már csak közös sajátmozgásuk alapján ismerhető fel (mozgási halmazok). Leghíresebb képviselőjük az Uma halmaz (Collinder 285), mely a Nagygöncöl 5 csillagán kívül tartalmazza többek közt a Siriust és az alfa Corvit is. Mindez azt jelenti, hogy Napunk épp a mozgási halmaz belsejében található. Az együtt keletkező csillagok nem mindig alkotnak gravitációsan kötött nyílthalmazt, sokszor csak egy ún. asszociációt alkotnak, mely az együtt kialakult csillagok laza társulása, amik még nem sodródtak el messzire egymástól. Életkoruk néhány millió év. Az asszociációk legszebb képviselője a Melotte 20 vagy alfa Persei halmaz. Ilyen csoport az Orion öve is. OB asszociációnak azért nevezik, mert jellemzően nagytömegű, forró és fényes (főleg O és B színképtípusú) óriáscsillagokat tartalmaznak.

Gömbhalmazok: A nyílthalmazokkal ellentétben a gömbhalmazok sokkal idősebb objektumok. Több százezer, vagy millió csillagból állnak, koruk pedig akár 10 milliárd év is lehet. A legújabb kutatások szerint a szuper nagy gömbhalmazok (NGC 104, omega Centauri) és a legkisebb törpegalaxisok között folyamatos az átmenet, sőt, a galaxisok által befogott és szétszakított, lecsupaszított törpegalaxisok maradványa is lehet egy hatalmas gömbhalmaz. A térben a nagyobb galaxisok középpontja körül gömbszimmetrikusan helyezkednek el. Tudomásunk szerint ma nagyon ritka a gömbhalmazok keletkezése, ha ugyan folyik. Mindez arra utal, hogy nem szokványosan, a galaxisok spirálkarjaiban jönnek létre. Az idős halmazok elsősorban I. generációs, fémszegény csillagokból állnak. Koncentráltásuk alapján az I-IX. osztályokba sorolják őket, az I jelenti a középpont felé alig sűrűsödő, a IX az erőteljes sűrűsödét, magot mutató halmazokat.

Diffúz ködök: Lehetnek emissziós ködök, melyek döntően hidrogénből állnak, és a közeli nagytömegű csillagok ultraibolya sugárzása gerjeszti őket fénylésre (pl. M42, Orion-köd). Emissziós spektrumukban a hidrogén-alfa, az oxigén-III és a hidrogén-béta emissziós a legjelentősebb, ezekben a keskeny sávokban áteresztő szűrőkkel jól vizsgálhatóak. A reflexiós ködöknek nincs saját fényük, a közelükben lévő csillagok fényét verik vissza, spektrumuk a megvilágító csillagéhoz hasonló (pl. Merope reflexiós köde az M45-ben, vagy az NGC 7023 a Cepheusban). A fényszóródás a kékebb tartományban jelentős, emiatt színük szürkés, kékes vagy sárgás. Legtöbbször fiatal csillagokhoz kapcsolódnak, a T Tauri, FU Orionis és Orion-köd-változók szinte mindig reflexiós ködökben. Sötét ködökbe ágyazott csillagok körül gyakori a reflexió, ami mutatja, hogy előbbi égitestek olyan csillagközi felhők, melyeket nincs saját fénye és nem világít meg más objektum. A Tejút sávja előtt ezek sötét foltokként azonosíthatók, a mögöttük lévő csillagok fényét legyengítik. Néha igen erőteljes is lehet az abszorpció, olyannyira, hogy a köd mögött kisebb műszerrel egyáltalán nem látunk csillagokat (pl. Lófej-köd). A planetáris ködök idős csillagok (vörös óriások) speciális stádiumban ledobott gázhéjai, melyek közepén a visszamaradt forró csillagmagot fehér törpeként figyelhetjük meg. Nevüket jellegzetes korongszerű alakjukról kapták, mely tulajdonképp egy gömbszimmetrikus felhő látóirányú vetülete (pl. M57, Gyűrűs-köd). A planetáris ködök lehetnek bipolárisak, és egyéb, összetett szerkezetűek is, a szimmetria kialakulása attól függ, hogy magányos vagy kettős volt-e a szülőobjektum. A legnagyobb csillagok életük végén – elfogyasztva nukleáris „üzemanyagukat” – szupernóvaként semmisülnek meg. Kettős rendszerben a tömegátadás révén kisebb csillagból is lehet szupernóva. A csillag maradványai a térben szétrepülve gerjesztett anyagfelhőt hoznak létre (szupernóva-maradvány, SNR), ami távcsővel is megfigyelhető. A legismertebb példa az M1, a Rák-köd, mely az 1054-ben felrobbant csillag maradványa. A galaktikus térben a nagytömegű csillagok anyagvesztése következtében létrejött intersztelláris buborékok is előfordulnak, pl. NGC 7635 (Buborék-köd), NGC 2359 (Thor sisakja).

Galaxisok: Távoli Tejútrendszerek, sok százmillió csillaggal. Minden egyéb, saját Galaxisunkban megszokott objektum előfordulhat bennük (nyílthalmazok, asszociációk, diffúz ködök, sötét ködök, gömbhalmazok). Morfológiai osztályozásuk a fotográfia térnyerését követően, az 1920-as években történt. Edwin P. Hubble rendszere mai napig remekül használható. A három fő típus az elliptikus, a spirális és irreguláris galaxisok, ezeken belül sok alcsoporttal. Ma már a kisebb tömegű galaxisok között sok különleges „állatfajjal” találkozunk, pl. törpe szferoidális vagy csillagokban szegény galaxisokkal. Ezek nagy többsége nem amatőr objektum. A legszebb, legközelebbi galaxisokban sok részletet pillanthatunk meg, kivéve az elliptikusakat, ahol be kell érnünk a csillagszerű maggal (ha van). Ezek a következők: M31, M33, NGC 2403, NGC 925, M81, M82, M87, M84, M86. A galaxisok halmazokba rendeződve találhatók az égbolton, a saját csoportunk a Lokális Halmaz, a legközelebbi „külső” csoport a Maffei I. galaxishalmaz, mindegyikben pár tucat taggal. A legközelebbi nagyméretű, sok ezer tagot tartalmazó csoportosulás a Virgo és Coma csillagképek irányában látható, több száz tagját megfigyelhetjük közepes amatőrtávcsövekkel.

Kvazárok: Kvázisztelláris objektumok, melyek nem vagy alig mutatnak ködösséget. Néha galaxisok magjaként látszanak. Nagy távolságban vannak tőlünk, legtöbbjük több milliárd fényév távolságban. A kvazárok fizikáját ma még nem értjük teljesen. Többségük erős rádiósugárzó, színképük emissziós. Ha sikerült detektálni körülöttük galaxist, akkor az sokkalta halványabb volt, mint a csillagszerű forrás. A kavzárok, mai tudásunk szerint igen aktív galaxismagok, melyekben egy „falánk” fekete lyuk található. A fekete lyukba hulló nagy mennyiségű anyag gerjeszti az irdatlan energiákat. Néhány kvazár megpillantásához nem feltétlen kell óriástávcső, lévén, hogy rendkívül fényes objektumok, melyek igen messziről is látszanak. A legfényesebb kvazár a 3C 273 jelű a Virgo csillagképben (a jelölés azt jelenti, hogy a 3. Cambridge-i kvazárfelmérés 273. objektumáról van szó), mely 12 magnitúdós, és 10 cm körüli műszerekkel kiválóan látható. Megemlítjük, hogy a normális galaxisok és a kvazárok között folyamatos az átmenet, vannak igen fényes magvú kompakt galaxisok, egészen a majdnem csillagszerű, igen távoli égitestekig. A fényes magvú, aktív energiatermelő objektumok neve Seyfert-galaxis, legfényesebb képviselőjük az M77 a Cet csillagképben.

Gravitációs lencsék: A fénysugár elhajlik, ha egy nagy tömeggel rendelkező égitest mellett halad el. Oka a tér görbülete, amit Einstein általános relatavitáselmélete ír le. Emiatt egy távoli objektum képe fölerősödik, megsokszorozódik, vagy ívek alakjában mutatkozik. Általában a kvazárok előterében lévő közelebbi galaxisok vagy halmazok torzítják, és erősítik fel a háttérobjektum fényét. Így jött létre az „Einstein keresztje” vagy az Ikerkvazár. Előbbi egy kvazár megnégyszereződött, utóbbi megduplázódott képe. Ilyen égi csemegék megpillantásához minimum 40 cm-es távcső szükséges, mivel mindegyikük halványabb 15 magnitúdónál.

Aszterizmusok: Észlelés közben, az objektumokat figyelve, keresgélve gyakran elcsodálkozunk a csillagkörnyezet szépségén. Néha különös, sokat sejtető alakzatokat képzelünk beléjük. A csillagképek modern kistestvérei az aszterizmusok: olyan csillagcsoportok, melyek nincsenek egymással fizikai kapcsolatban, csak véletlenül látszanak egy irányban. Ezek lehetnek csillagláncok (Kemble-kaszkád), csillagalakzatok (Kis Delfin, Gyémánt) vagy halmazszerű tömörülések (Teutsch – Patchik – Kronberger 1 = Sánta 20). Amíg fizikai módszerekkel (szín-fényesség diagrammal) be nem bizonyosodik egy csoportról, hogy valódi halmaz, addig aszterizmusnak tekinthető. Rengeteg, katalogizálatlan alakzatot találhatunk az égen, sőt, biztosan vannak felfedezésre váró nyílthalmazok is. Ide sorolhatók az NGC katalógus azon halmazai, melyeket az 1970-es években, mint „nem létezőket” töröltek. Sok laza, szétszórt, de valós halmaz jutott erre a sorsra. E sorok írója 114, jobbára igen jellegzetes csillagcsoportot „fedezett fel”, ezek egy része akár valós halmaz is lehet, de többségük csak látványos csoport.

Ha mi magunk is rábukkanunk egy látványos alakzatra, ellenőrizzük, hogy más nem vette-e katalógusba előttünk. Aszterizmus-katalógusokat az Interneten találhatunk (néhány linket az Irodalomjegyzékben feltüntettünk). Ne feledjük azonban, hogy az égbolt alakzatait már sokan és régóta figyelemmel kísérik, csupán eddig még nem történt hivatalos bejelentés arról az alakzatról, amit mi is észrevettünk. Nehéz is lenne, hisz ezek ténylegesen nem fizikai objektumok, ezért nincs csillagászati jelentőségük (ergo hivatalos katalógusuk és így hivatalos felfedezőjük sem). Szakmai figyelmet akkor kaptak, mikor némelyikükről kiderült, valódi nyílthalmazok. A csillagcsoportok rejtelmeiben való elmélyedés szakcsillagászok tudását és lehetőségeit igénylő feladat, de egy gyakorlott és felszerelt amatőr is hasznos munkát végezhet szín-fényesség diagramok felvételével. A megfizethető nagytávcsövek, a CCD és elérhető árú szűrők korában a félprofi munka már nem csak szép álom, bár kevesen engedhetik meg maguknak.

 

1%-ot az MCSE-nek!
Ajánlat
 
©1995-2007 MCSE Mélyég-észlelő Szakcsoport | Adatvédelem | Impresszum, felhasználási feltételek